Rendelésre kellett készítenem egy fekete kandúrt. Itt-ott került rá némi fehér folt is, de azért nem túl sok.
2011. február 10., csütörtök
2011. január 16., vasárnap
Aries
Ahhoz képest, hogy a gyöngyből készített ékszereimnek szerettem volna szentelni ezt a blogot, mégis valahogy az állatok kerültek túlsúlyba. De majd megpróbálok tenni ez ellen. Bár tény, hogy egy ilyen kis jószágot elkészíteni gyorsabban lehet, mint egy gyöngygallért.
Így történt most is. Tegnap délután "valamitkészíthetnékem" volt, s úgy gondoltam, ezzel gyorsan megleszek. Szeretett asszonykám csillagjegye éppen kos, ezért készítettem neki egyet. Amúgy is szemezgettem már pár hete ezzel a mintával, amit valahol találtam a neten. Mondjuk nem ment egyszerűen, mert a fejét négyszer kellett újrakezdenem, aztán egyszer véletlenül még rá is ültem... De végül csak elkészült.
2011. január 10., hétfő
Egy újabb főnix
Hosszú kihagyás után (új év, új város, új munkahely, új elintéznivalók) ismét itt vagyok. S hoztam is egy képet a kettes számú főnixmadárról, amit még december elején el kellett volna készítenem. (vagy még előbb?) No de ha késve is, most itt van (illetve az új gazdájánál, aki rendelte). Ez egy másik minta alapján készült, csak a színei hasonlóak az előzőhöz.
A faroktollait küzdelmes volt elkészíteni, nem igazán értettem ott a mintát. Számomra kissé ellentmondásos volt a tollak száma és elágazásainak száma. Valószínűleg nem is pont annyi és akkora, mint ott volt, de ez nem akkora baj. Jól néz ki, az a lényeg :)
2010. december 27., hétfő
Az első erdélyi gyöngygallérom
Régóta terveztem, hogy megpróbálkozom az erdélyi gyöngygallérral is. Most egy hirtelen ötlettől vezérelve belefogtam, s úgy érzem, hogy elég jól is sikerült. Közben ugyan néha úgy éreztem, hogy nagyon elrontottam valamit, furcsán csavarodott itt-ott, ráadásul rövidnek is éreztem, de aztán a végére helyreállt az egész, és még a mérete is jó lett.
Amúgy az egész úgy indult, hogy egy diagonálcsíkos láncot kellett volna készítenem (ugyanezekből a színekből), de valahogy nem volt időm nekifogni sok egyéb teendőm miatt. Aztán mikor már el tudtam volna kezdeni, már csak egy napom maradt, így kerestem más mintát, s végül jött ez az erdélyi. Az idő szűkével sem volt szerencsére baj, mert mint kiderült, nagyon gyorsan lehet vele haladni.
2010. december 24., péntek
Lila-fehér azsúros
Még december elején elkezdtem készíteni ezt az azsúros gyöngygallért, de olyan lassan haladtam vele, hogy a kiállításra sajnos nem készültem el. Aztán meg a fényképezőgép nem volt kéznél, s más efféle problémák adódtak. De most itt van, sikerült képet készíteni róla, így meg is tudom mutatni.
Főnixmadár
S íme a főnix. Valahogy nagyon ellenkezett velem, nem akarta, hogy rendesen lefényképezzem, így hát muszáj két darabban feltenni a képét. Igazából ez megrendelésre készült volna, de készítés közben annyira megtetszett, hogy megtartottam (szánom-bánom). Azért majd elkészítem a másikat is hamarosan.
Egy jó erős drótból (vagy inkább fémpálca az már) hajlítottam neki ülőalkalmatosságot is, és átkötöttem egy vékony szalaggal, így fel is tudom lógatni. Bár némi extra dróttal kellett meggyőzni arról, hogy egyenesen üljön, s hogy úgy általában véve is maradjon meg a helyén.
Mindenesetre jó sok anyag kellett bele és el is dolgozgattam vele egy teljes napig.
Sárkány
Sárkányból is készítettem már többet is (egészen pontosan kettőt), de túl jó kép nem készült eddig róluk. Most csak az egyiküket tudom megmutatni, ami szerintem a jobbik lett.
Az eredeti minta is két forrásból építkezett, a testét mutatta meg, hogy hogyan kell fűzni, a szárnya egy másik helyről volt belinkelve. A lábát meg már nekem kellett kitalálni, hogy milyen is legyen.
Réce
Ismét néhány gyöngyből készített állat képe következik. Elsőnek eme réce, melyből már több példány is készült. A nyaka elég furmányos, de végül csak rájöttem, hogy mit akarnak velem közölni a mintán, és sikerült olyan ívben csinálni a nyakát, ahogyan ki kell néznie.
2010. december 10., péntek
Kiállítás a könyvtárban
Ma délután berendeztem a vitrint, amiben holnap reggeltől egy héten keresztül (pontosabban december 19-ig) a kiskunfélegyházi városi könyvtárban a gyöngy ékszereim lesznek kiállítva.
Kézműves ajándékok karácsonyi vására lesz (bőr ékszerek, kerámia dísztárgyak, fafaragások, meg effélék), s odakerült az én kis "kiállításom" is. Bár van közöttük néhány eladásra készült ékszer is, most csak mint kiállítási anyag lesz látható. Elég körülményes lett volna megoldani az árusítást.
Szokásomhoz híven megint keresem (és meg is vélem találni) a hibákat a képeken. Sajnos alkalmasabb színű anyagot nem találtam háttérnek. De hát nincs is tapasztalatom ezen a téren.
A karácsonyi vásárról bővebben a könyvtár honlapján, ide kattintva lehet olvasni.
Rózsa
Eme rózsa már nagyjából három éve készült. Illetve először egy vörös rózsa, aztán még kettő, s végül ez a fehér színű. Mind közül ez szerintem az, ami a legjobban sikerült. Szeretem a gyöngyből készült virágokat is, igazán szép dolgokat lehet alkotni. Csak valahogy nem érzem, hogy olyan minőségűre én is meg tudnám csinálni. De majd rászánom magam egyszer, s megpróbálkozok vele ismét.
Füles
Találtam egy elfogadható képet erről a szamárról, amit még régebben készítettem. A múlt szombati, könyvtári délelőttön ez volt az, amit végül hazavihetett egy kisgyerek. Nem volt szívem megtagadni tőle, annyira megtetszett neki.
2010. december 4., szombat
Ezen is túl vagyunk...
Mint azt korábban írtam, a mai napra volt meghirdetve sok más egyéb között az én gyöngyállatos bemutatóm is a városi könyvtárban, Kiskunfélegyházán. Bemutató és készítés. A kiállítós részét már tegnap elrendeztem, mert ma reggel nem lett volna elég idő. Kerültek bele más alkotások is, pl. a már mutatott földtojás, de pl. a drót-gyöngy rózsáim is.
Minden általam készített állatból sajnos nincsen saját mintapéldányom, de azért így is sikerült megtölteni az asztalt. Kiakasztottam még a főnixmadaramat is, de már megint elfelejtettem lefényképezni (a korábbiak meg mind rosszul sikerültek, vagy életlenek lettek, vagy sötétek). Na de majd igyekszem pótolni.
Gyöngy pók készítését terveztük be az érdeklődő gyerekek számára. Végül négyen ültek le mellém, hogy megalkossák saját pókjukat. Sajnos a többiek már nem fértek el, vagy túl későn érkeztek, s nem lett volna idő befejezni. Két kislánynál anyai segítség is volt, és korábban készítettek is már gyöngy állatokat, de azért kapkodnom kellett a fejemet közben, mert sokszor kellett itt-ott segíteni. De végül zárás előtt pár perccel elkészült mind a négy pók. Sajnos képet csak az egyikről tudtam készíteni:
Egyébként nagyon sok látogató jött ma, volt, hogy teljesen tele volt a gyermekkönyvtár. 3-4 asztalnál folytak még kézműves foglalkozások, és más programok is voltak. Azért az én állatkáimat is sokan megcsodálták, sőt a szamaramat és a fekete-fehér macskát annyira megszerette két kisgyerek, hogy fájó szívvel bár, de megváltam tőlük. Ezek a prototípusok voltak, de majd csinálok másikat belőlük. A kiállított többi állat is megszenvedte a mai négy órát, némelyikre ráfér majd egy kis javítás, mert itt-ott eldeformálódtak. Sajnos annyi helyre már nem tudtam figyelni egy időben.
Az egy hét múlva esedékes ékszer "kiállítás", ami 7-8 napig lesz látható, könnyebb lesz, mert ott zárt vitrinben lesznek az alkotások. Remélem, kellően szépen el tudom majd rendezni. Na de még addig van időm ezen morfondírozni.
Pörölycápa
Alig hiszem, hogy lenne olyan állat, amihez ne találnánk valahol mintát, hogy elkészíthessük gyöngyből. Jó példa erre ez a pörölyfejű cápa is. A talált mintám német nyelvű hozzá, és néhol nem is volt teljesen egyértelmű, de azért sikerült elkészíteni. Igaz, némileg nagyobb lett, mint amire számítottam.
2010. december 3., péntek
Gólyamadár
Régóta szemeztem a gólyás mintákkal, amiket begyűjtöttem innen s onnan. Most rászántam magam, bár sejtettem előre, hogy a két lábán való megállítás nem a legkönnyebb része lesz a dolognak. S így is lett. Majd kitalálok valamit, hogy mit lehetne kezdeni a problémával.
Valami csoda folytán a fényképezés idejére sikerült olyan egyensúlyi helyzetbe hozni, hogy pár percig egyenesen állt. Szerencsére a képek színe és fényereje is jó lett.
Barna-fehér gyöngygallér
Már írtam, hogy a gyöngygallérokat szeretem legjobban készíteni, ezek tetszenek legjobban. Egy blogban láttam a mostaninak az inspiráló mintáját. Ott, ha jól emlékszem, sötétebb vöröses színű volt az alap, én viszont ezt a barna színű gyöngyöt szeretem nagyon, így ebből készítettem Volt vele egy (nem) kis bonyodalom, mert félúton egy másik csomag barna gyöngyöt nyitottam, s jó pár centiméter elkészítése után vettem észre, hogy kisebb az átmérője, mint az addigi részen használt barnának, így a gallér szélessége is kisebb lett picit. Ráadásul abból a fajtából már nem volt több csomaggal. Ilyen is csak velem eshet meg... Visszabontás után pár hétre így félre kellett tennem, de aztán sikerült szereznem a megfelelő színt és méretet, így végül be tudtam fejezni.
Ez amúgy az általam eddig készített legnagyobb méretű gyöngygallér.
2010. november 30., kedd
Az első bemutató
Kaptam két lehetőséget a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtártól, hogy kicsit több embernek megmutathassam kezem munkáját. Az első most hétvégén, december 4-én, azaz szombaton lesz, amikor a gyöngy állataimat tehetem közszemlére. Nem kiállítás ez, mindössze fel lesznek sorakoztatva, s megnézhetik a betévedő gyerekek (mert a gyermekkönytári részben lesz mindez, több más kézműves foglalkozással párhuzamosan), hogy miket lehet gyöngyből készíteni.
Sőt, a program úgy lett meghirdetve, hogy a vállalkozó kedvűekkel gyöngy pókot is készítünk. Azért lett a pók a választott állat, mert azt érzem eléggé egyszerűnek és gyorsan elkészíthetőnek (még ha mégoly kevéssé karácsonyhoz kötődő jószág is). Az egyszerűséget értem úgy is, hogy el tudom magyarázni. Hogy aztán a valóságban ez mennyire fog menni, majd kiderül. Vannak félelmeim, mert a magyarázás nem tartozik az erősségeim közé. De majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
Az elején két bemutatkozási lehetőségről írtam. A másik egy héttel később lesz, amikor bő egy hétre a gyöngy ékszereim lesznek kiállítva egy vitrinben. De erről majd bővebben akkor.
Ismét néhány gyöngy állat
Van még pár jószág, amelyekről készült kép. Meg persze akad olyan is, amiről eleddig nem sikerült rendes minőségű képet csinálni. De majd talán hamarosan.
Ez az elefánt az általam legjobbnak tartott minta alapján készült, mellesleg egy könyvben találtam. Tény, hogy nem kevés anyag kell hozzá, de megtérül a befektetés.
Valahogy rendes macska mintát nagyon nehezen találtam, vagy csak az igényeim voltak túl nagyok, hogy nem tetszett a többi. Ez a fekete-fehér macs nem az a kecses, hajlékony állat, inkább egy igazi, masszív kandúr. A bajsza is elég csálén áll. Viszont a színe alapján pont úgy néz ki, mint az egyik saját (mármint valódi) macskánk, amely az utóbbi időben pár hétre eltűnik, aztán megint pár hétre itt van velünk, majd megint eltűnik. Gyanús.
A kutyákért annyira nem rajongok, de ez jól néz ki. Amúgy nem is saját "használatra" készült, hanem megrendelésre. Sőt, ha jól emlékszem, három vagy négy darabot is kellett már készítenem belőle.
2010. november 28., vasárnap
Barna csipkés gallér
Többeknél is láttam már ezt a gyöngygallért, s nekem is megtetszett. Ebből biztosan készítek még más színösszeállításút is, csak még ki kell találni, hogy milyet. Vagy azt, hogy hogyan lehet picit változtatni rajta, hogy benne legyen, ha csak egy kicsit is, a saját fantáziám, ötletem.
Gyöngyékszerekből egyébként ezek a típusúak, mármint a gyöngyallérok állnak legközelebb hozzám, ilyesmiket szeretek készíteni leginkább.
2010. november 27., szombat
Majom
Állatos napot tartok eszerint. Jöjjön még egy a végére.
Szintén rendelésre készült ez a majom is. Küzdelmes volt, mert a fülénél vagy négyszer kellett a drótot átfűzni ugyanazon a gyöngyszemen, ráadásul még el is szakadt, mikor kicsit erősebben próbáltam beigazítani. De azért csak sikerült.
Szintén rendelésre készült ez a majom is. Küzdelmes volt, mert a fülénél vagy négyszer kellett a drótot átfűzni ugyanazon a gyöngyszemen, ráadásul még el is szakadt, mikor kicsit erősebben próbáltam beigazítani. De azért csak sikerült.
Szarvas
Kíváncsi vagyok, hogy vajon mennyi idő lehet egy ilyen színvonalú (bonyolultságú) állatfigura mintáját kitalálni, megalkotni. Vajon mennyi próbálkozás, újrakezdés kell hozzá, míg létrejön pl. egy ilyen szarvas. Értem én, hogy az állatok szinte mind egy sablon alapján készülnek (hengeres test, lábak, fülek, stb.), de azért el kell tudni képzelni, hogy vajon az éppen soron következő sornak mekkorának kell lennie, hogy pont jól jöjjön ki majd a teljes test, meg minden.
Aztán ki tudja, lehet, hogy én látom rosszul, s könnyebb dolog ez, mint hiszem. Akárhogy is van, a kész minta alapján már könnyedén lehet ilyen figurákat készíteni. Anélkül igencsak valószínűtlen, hogy ennyi megfűzött állatom lenne, s ennyi képet tehetnék fel róluk.
Az agancsához nem biztos, hogy a fekete drót volt a legmegfelelőbb választás. De legközelebb bölcsebben választok majd színt.
Az agancsához nem biztos, hogy a fekete drót volt a legmegfelelőbb választás. De legközelebb bölcsebben választok majd színt.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)






















