2010. december 4., szombat

Ezen is túl vagyunk...

Mint azt korábban írtam, a mai napra volt meghirdetve sok más egyéb között az én gyöngyállatos bemutatóm is a városi könyvtárban, Kiskunfélegyházán. Bemutató és készítés. A kiállítós részét már tegnap elrendeztem, mert ma reggel nem lett volna elég idő. Kerültek bele más alkotások is, pl. a már mutatott földtojás, de pl. a drót-gyöngy rózsáim is.



Minden általam készített állatból sajnos nincsen saját mintapéldányom, de azért így is sikerült megtölteni az asztalt. Kiakasztottam még a főnixmadaramat is, de már megint elfelejtettem lefényképezni (a korábbiak meg mind rosszul sikerültek, vagy életlenek lettek, vagy sötétek). Na de majd igyekszem pótolni.





Gyöngy pók készítését terveztük be az érdeklődő gyerekek számára. Végül négyen ültek le mellém, hogy megalkossák saját pókjukat. Sajnos a többiek már nem fértek el, vagy túl későn érkeztek, s nem lett volna idő befejezni. Két kislánynál anyai segítség is volt, és korábban készítettek is már gyöngy állatokat, de azért kapkodnom kellett a fejemet közben, mert sokszor kellett itt-ott segíteni. De végül  zárás előtt pár perccel elkészült mind a négy pók. Sajnos képet csak az egyikről tudtam készíteni:


Egyébként nagyon sok látogató jött ma, volt, hogy teljesen tele volt a gyermekkönyvtár. 3-4 asztalnál folytak még kézműves foglalkozások, és más programok is voltak. Azért az én állatkáimat is sokan megcsodálták, sőt a szamaramat és a fekete-fehér macskát annyira megszerette két kisgyerek, hogy fájó szívvel bár, de megváltam tőlük. Ezek a prototípusok voltak, de majd csinálok másikat belőlük. A kiállított többi állat is megszenvedte a mai négy órát, némelyikre ráfér majd egy kis javítás, mert itt-ott eldeformálódtak. Sajnos annyi helyre már nem tudtam figyelni egy időben.

Az egy hét múlva esedékes ékszer "kiállítás", ami 7-8 napig lesz látható, könnyebb lesz, mert ott zárt vitrinben lesznek az alkotások. Remélem, kellően szépen el tudom majd rendezni. Na de még addig van időm ezen morfondírozni.

2 megjegyzés:

  1. Kedves János!
    Örülök, hogy rátaláltam az oldaladra!
    Sajnos a gyöngy állatkákhoz nem értek...de a gallérjaid egyszerűen lenyűgöztek!
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a kedves szavakat. De az érdem nem annyira az enyém, az a sok más gyöngyfűzős blog is kellett hozzá, ahonnan ötleteket, mintákat gyűjtöttem. Jó, nem tagadom, hogy azért mindezeket el is kellett készíteni :)

    VálaszTörlés