2010. december 27., hétfő

Az első erdélyi gyöngygallérom

Régóta terveztem, hogy megpróbálkozom az erdélyi gyöngygallérral is. Most egy hirtelen ötlettől vezérelve belefogtam, s úgy érzem, hogy elég jól is sikerült. Közben ugyan néha úgy éreztem, hogy nagyon elrontottam valamit, furcsán csavarodott itt-ott, ráadásul rövidnek is éreztem, de aztán a végére helyreállt az egész, és még a mérete is jó lett.


Amúgy az egész úgy indult, hogy egy diagonálcsíkos láncot kellett volna készítenem (ugyanezekből a színekből), de valahogy nem volt időm nekifogni sok egyéb teendőm miatt. Aztán mikor már el tudtam volna  kezdeni, már csak egy napom maradt, így kerestem más mintát, s végül jött ez az erdélyi. Az idő szűkével sem volt szerencsére baj, mert mint kiderült, nagyon gyorsan lehet vele haladni.

2 megjegyzés: