2012. április 15., vasárnap

Kabóca

Úgy tűnik, most kipróbálok minden régebben begyűjtött mintát, főleg a rovarféléket. (Fura, mert egyébként nem vagyok oda értük.) Ezért készült nemrég a szkarabeusz, s most eme kabóca. Azt, hogy ténylegesen mennyire hasonlít egy valódi kabócára, nem tisztem eldönteni, s míg készült, tartottam is tőle, hogy milyen lesz a végeredmény. De aztán sikerült minden testrészét beigazítani a megfelelő szögbe.
Meg kell jegyeznem, hogy francia nyelvű minta alapján csináltam, így hát néhol egyszerűbb volt kitalálni, hogyan lenne vajon még jó, mint rájönni, hogy mit is akart a készítő eredetileg.



Próbálkoztam amúgy egy szitakötővel is, de nem mutatott túl nagy együttműködést, a szárnyának készítését éppen csak sikerült megértenem, mikor kiderült, hogy elszámoltam magam a gyöngyöknél, végül el is szakadt a drót, úgyhogy elnapoltam a projektet. De azért nem végleg...

2012. április 14., szombat

Újabb jószágok

Mint azt a bagolynál is írtam lentebb, készült néhány gyöngy állat az utóbbi napokban. Az egyik egy róka, a másik pedig egy szkarabeusz (vagy legalábbis a mintán annak van nevezve). 





Gyöngybagoly

Úgy alakult, hogy az utóbbi napokban gyöngy állatok készítéséhez kaptam kedvet. Az első ezek közül az alábbi bagoly. Sok olyan állat van, amihez nehéz mintát találni, ilyen például a macska és a bagoly is. De azért mégiscsak lehet találni, mint ahogy azt a lenti kép is mutatja :)
Amúgy eléggé termetes darab, a következő bejegyzésben látható róka pl. eltörpül hozzá képest.